A HÁZASSÁGRÓL - KOPP MÁRIA HALÁLA UTÁN

 

Mindig terveztem vele egy interjút. Többen mondták, tudnak hozzá kontaktot, beszéljek vele. Halogattam a dolgot, nem éreztem magam elég felkészültnek. Így egyedül maradtam ezzel a cikkel.

 Pár napja hazafelé autóztam, az egyik új rádióadón Kormos Anett, az egyetlen női humorista volt a riportalany. Kiderült róla, hogy házasságban él egy jó ideje. A riporter megkérdezte, hogy milyen a házassága. Anett azt válaszolta, hogy egyelőre jó. Nem tudja meddig, de még jó. És persze, ha már nem lesz az, akkor elválnak majd a férjével. A riporter nagyon helyeselt hallva ezt az őszinteséget és megalkuvás nélküli határozottságot. Mert micsoda hülyeség is, hogy a pap előtt azt kell mondani, hogy „mindörökre”. Hát honnan is lehetne tudni, hogy meddig tart egy kapcsolat? Bizonyára maga a pap sem hiszi el, amit mond – így a riporter.

„Hun házasodunk hun meg elválunk /különb féle jerekekkel /gyerekekkel, a szerk./kísérletezünk” – ahogy Weöres Sándor írta még a hatvanas években. Nem új a jelenség, de az, hogy lassan maguk a házasuló fiatal párok is deklarálják: a kapcsolatuk nem fog örökké tartani, aggodalommal tölt el. Szeretem az illúziókat. Ha már elmennek a paphoz, legalább akkor és ott higgyenek is benne, hogy életre szóló kapcsolatot kötnek.

 

Kóczián Mária írása

 

Kopp Mária házasság- és gyerekpárti volt. Azért lehetett kikezdhetetlen, mert azt az értékrendet, amit képviselt, tudományos kutatások eredményeivel is alá tudta támasztani. Tehát nem csak azt mondta, hogy „szerintem” aki házasságban él és gyerekei születnek, boldogabb, hanem azt is tudta mondani, hogy kutatások bizonyítják: tovább él, megelégedettebb és egészségesebb. Hogy a válás egészségkárosító hatású is lehet.

„Egy (…) amerikai, hosszú távú követéses vizsgálat eredménye (…): Az elvált férfiak közül 2,4-szer többen halnak meg 69 éves koruk előtt, mint a házasok, a nők pedig kétszer annyian haltak meg idő előtt, ha elváltak 1941 és 2006 között, minden egyéb rizikótényezővel is számolva.” (…) Saját követéses vizsgálatunk során 2002-ben 12.600 embert kérdeztünk ki, majd az ebbe beleegyezőötezret 2006-ban újra. (…) Azt találtuk, hogy azok a férfiak, akik 2002-ben egyedül éltek, négyszer nagyobb valószínűséggel haltak meg, mint a házasok, de a jó házasságban élők több mint 5,5-szörte (majdnem hatszorta) gyakrabban élték meg a 69. évüket. (…) A gyermekeikkel jó kapcsolatot építő apáknak négyszer akkora volt a 69 év feletti túlélési esélyük, mint azoknak a férfiaknak, akik nem ápoltak jó kapcsolatot gyermekükkel vagy nem volt gyermekük.” (Kopp Mária: Mégis a család. In: A Szív. 2010. június-július 52-55. o. A cikket a Konzervatórium utánközölte: A szingli életmód károsabb a dohányzásnál)

Micsoda forradalom ma ezt állítani! Mert mára eljutottunk addig, hogy nem az a lázadás, ha valaki felelőtlen kapcsolatokban él, szenvedélyre vágyakozva váltogatja partnereit, hanem az, ha tudatosan egy ember mellette éli le az életét.

A házasság fenntartása ma egyre nehezebbnek tűnik. Szinte lehetetlennek. Halljuk a feministákat lekicsinylően beszélni a „teljes család mítoszáról”, látjuk magunk körül az egyre szaporodó, jól-rosszul működő egyszülős családokat, mozaikcsaládokat, és látszólag nem mondhatunk mást, mint hogy „ez van”. De mégis, úgy tapasztalom, hogy nemcsak azok a házasságok végződnek válással, ahol erre komoly ok van: függőségek, agresszió, hanem a jobb sorsra érdemesek is. Miért?

A szerelmi szenvedély mindenek felettiségének bűvöletében élünk a romantika óta. Kétszáz éve. De lassan meg kéne látni, hogy ma ez már rabság a számunkra. Életünket, személyes egészségünket megrontó, társadalmunkat felőrlő, demográfiai katasztrófával is fenyegető lejtmenet. Ki lehet törni ebből a börtönből? El lehet indulni felfelé a lejtőn?

Kopp Mária erre igennel válaszolt. Bízott abban, hogy lehet olyan intézkedéseket hoznitársadalmi-politikai szinten, amelyek segíthetnek. És hitt abban is, hogy lehet szemléletet váltani.

Van egy üzenet, ami szinte soha nem jut el a házasság előtt álló fiatalokhoz. Ez pedig az, hogy nem őrizhető meg a házasság a házastársak aktív, tudatos és folyamatos kapcsolatépítő munkája nélkül. Nincs az a szerelmi házasság, amelyet ha nem gondoznak, nem kerül krízisbe. És nincs az a házasság, amelyben nincsenek problémák. Ma azt látjuk, a házasságok az első nagyobb krízisnél tönkremennek. A felek elhidegülnek, és új partnert keresnek. Akivel általában lejátszódik ugyanaz a tragikomédia – hasonló szereposztással.

Lehet fanyalogni az etika tantárgy bevezetésén. Mégis, hátha segít majd, hogy a gyerekek megtanulják kezelni a kapcsolataikat. Lehet fanyalogni azon is, hogy a házasságokat ma mentálhigiénés szakembereken, pszichológusokon kívül az egyházak pártolják és ápolják a leghatékonyabban. Lehet azt mondani, hogy felmelegítve csak a bableves jó, és az a kapcsolat, amiből elveszett a szenvedély, nem ér semmit. Lehet tovább ápolni, nevelni magunkban a tévedéseinket, a liberális dogmáinkat. Egészen addig, amíg teljesen a fejünkre nőnek és maguk alá temetnek bennünket.

De lehet azt is mondani, hogy nem csinálom ezt a felelőtlen gyerekséget tovább. Vigyázok a házasságomra, amennyire csak tőlem telik. Törekszem arra, hogy megmaradjon a kapcsolatom. Ha a válságot nem tudjuk egyedül megoldani, segítséghez fordulunk: szakemberhez, pszichológushoz, lelki vezetőhöz (paphoz), segítő közösséghez. Nem teszem ki a gyerekeimet a válással járó szenvedésnek. Kitartok az elhatározásomban, a hűségben, az esküm mellett.

Hogy mindezt ma már egyre többen és többen hangoztatják, és magam is elég bátor lehetek leírni és közzétenni, Kopp Máriának is köszönhetem. Hálás vagyok azért, amit az életemért, az életünkért, az életért tett.

 

Legyen neki könnyű a föld!

 

konzervatorium.blog

Oldal: A HÁZASSÁGRÓL _ KOPP MÁRIA HALÁLA UTÁN
NEMZETI HÖLGYEGYESÜLET - © 2008 - 2024 - nemzetiholgyek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat